2016. nov 13.

Tapasztalatok, tippek a Nescafé Dolce Gusto kávékapszulákról

írta: Jump In
Tapasztalatok, tippek a Nescafé Dolce Gusto kávékapszulákról

Mivel még szinte új vagyok a kávézás, de főleg a kávékapszulák világában, ezért életem első kávéfőző vásárlása után rögtön belevetettem magam a témába, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a kapszulák nyújtotta élményből.

Én amolyan ínyenc vagyok inkább. Nem szoktam és nem is fogok soha rendszeresen kávét fogyasztani. Nem azért iszom néha, mert ne lenne erőm reggel, vagy mert nélküle elaludnék délutánra. Egyszerűen finomnak találom a legtöbb kávét, kávé különlegességet és olykor-olykor elkap az érzés, hogy "de jó lenne meginni egyet", mert szeretem a fincsi dolgokat és kész.
p1010500s.jpg

Említésre méltó az is, hogy a koffeint kifejezetten nehezen bírom. Majdnem minden második kávézás után kicsit rosszul leszek, ha a felesleges "energiákat" nem tudom mivel elégetni. Magas lesz a vérnyomásom, ideges leszek a mehetnékem van érzéstől meg ilyenek. Ilyenkor körbe tudnám biciklizni a várost (szerencsére kapszulás kávéból is lehet kapni koffeinmenteset).

Az ideális gép keresésénél egy piros színű NESCAFÉ Dolce Gusto Oblo-ra esett a választásom (a Krups gyártja), amit nagyon korrekt ~18 000 Ft-os áron vásároltam. Az Oblo manuális kávéfőző, azaz nekem kell szabályoznom vele a kapszulákon átfolyó víz mennyiségét (magyarul: én indítom el és állítom le a főzést). Eddigi tapasztalataim alapján egy jól összerakott, elegáns, könnyen használható és tisztítható készülékről van szó, aminek a 8 dl-es víztartálya pont megfelelő. Nagyon szép színekben, jó áron lehet kapni. Azt persze nem árt tudni, hogy a piacon a Dolce Gusto kapszulák a legdrágábbak közé tartoznak és ami még lényegesebb, hogy műanyagból készülnek, amikkel itthon nem is igazán lehet mit kezdeni a körülményes szelektív gyűjtésén túl. Az egész kapszula használat mizériának persze pozitív oldalai is vannak: kevesebb vizet, energiát használsz, alig mosogatsz, nem öntesz a kukába kávézaccot. A kávéd profibb módon készül, mint a régi kotyogós főződdel (a magas nyomáson készítés a jó kávé elengedhetetlen eleme), percek alatt elkészíthetsz több, teljesen különböző adagot a családnak/vendégeknek.

Ezek az olcsó, manuális kapszulás gépek ugyanazt nyújtják, mint a drágább automata, kézi időzítős testvéreik, csak kevésbé kényelmes módon. A Dolce Gusto-ról pedig annyit, hogy ugyanaz a Nestlé forgalmazza, készíti, mint a George Clooney-val reklámozott Nespresso brandet, csak utóbbi a drágább árkategóriák felé kacsintgató vásárlókat célozta meg.

p1010498s.jpg

Minden kávékapszula dobozán és magukon a kapszulákon is találhatóak jelzések, hogy hány gramm (kávét, tejet) tartalmaznak és a gyártó milyen víz mennyiséget javasol hozzájuk. Másodpercben nincs leírva sehol, hogy a jelzések, mit takarnak és a különböző "timer" mobil alkalmazások is hol ennyi, hol annyi másodpercet mutatnak adott kávékhoz, miközben van olyan típus, aminél mindkét szükséges kapszula három csíkkal van jelölve, viszont az egyikhez 100 ml, a másikhoz 110 ml az ajánlott mennyiség.

Nem akartam olyan lenni, aki a 80 ml-es adagból 2 dl-eset csinál, vagy aki, a finom, pörkölt espresso kávét felvizezi, szétlocsolja utólag tejjel, mert én akkor már nem is erős espressot, hanem sima tejes kávé kapszulákat vennék. Az oké, hogy mindenki úgy issza, ahogy neki jól esik, de sok videóban sajnos azt láttam, hogy ezekkel a manuális kávéfőzőkkel egyáltalán nem figyelnek az emberek az ilyesmire és "rosszul" készítik el az italaikat.

Az én stratégiám emiatt az volt, hogy megnéztem youtubeon, a Dolce Gusto automata vagy félautomata gépek mennyi ideig főzik az egyes kapszulákat és mindegyiknél lejegyeztem az első csepp és az automatikus lezárás közötti időt és ezekhez hozzáadtam a fent említett változók miatt némi logikával a +/- másodperceket.

p1010497s.jpg

Az első beszerzésemnél vettem egy csomó doboz kávét, egész pontosan kilencet. Mindegyik másik fajta. Amikből a az ízek miatt dupláztam: a forrócsoki és a Latte Macchiato. Ezekhez még hozzá jöttek a kávégéppel érkező kezdő csomagban található italok is (1 forrócsoki, 1 cappuccino, 1 espresso intenso, 1 cortado), így egyelőre ezekről írtam össze az infóimat. Később személyes véleményt is fogok mellékelni hozzájuk.

A lenti fotók forrása: https://www.dolce-gusto.hu/


xi-cappuccino-nescafe-dolce-gusto-box_1.jpg
NESCAFÉ Dolce Gusto Cappuccino
(8 db kávés és 8 db tejes kapszula)
Tejes kapszula: ajánlott mennyisége 200 ml (6 csík) ~
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~25-26 másodperc (+ pár csepp)
Kávés kapszula: ajánlott mennyisége 40 ml (1 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~5-6 másodperc (+ pár csepp)
Megjegyzés: a leírás azt javasolja, hogy előbb a tejes kapszulát készítsük el,
de a cappuccinot pont fordítva, azaz a kávéval kell kezdeni.


xi-lungo-nescafe-dolce-gusto-box_4.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Caffé Lungo
(16 db kávé kapszula)
Ajánlott mennyiség: 120 ml (4 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~17-18 másodperc (+ pár csepp)
Intenzitás: 6/12

xi-espresso-buondi-nescafe-dolce-gusto-box.jpgNescafé Dolce Gusto Buondi
(16 db kávé kapszula)
Ajánlott mennyiség: 40 ml (1 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~5-6 másodperc (+ pár csepp)
Intenzitás: 8/12

xi-espresso-barista-nescafe-dolce-gusto-box.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Espresso Barista
(16 db kávé kapszula)
Ajánlott mennyiség: 35 ml (1 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: szigorúan ~5 másodperc (+ pár csepp)
Intenzitás: 9/12

xi-chococino-nescafe-dolce-gusto-box.jpgNescafé Dolce Gusto Chococino
(8 db csokis, 8 db tejes kapszula)
Csokis kapszula: ajánlott mennyisége 100 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~13-14 másodperc (+ pár csepp)
Tejes kapszula: ajánlott mennyisége 110 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~14-15 másodperc (+ pár csepp)

xi-choco-caramel-nescafe-dolce-gusto-box.jpgNescafé Dolce Gusto Caramell Chococino
(8 db csokis, 8 db tejes kapszula)
Csokis kapszula: ajánlott mennyisége 100 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~13-14 másodperc (+ pár csepp)
Tejes kapszula: ajánlott mennyisége 110 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~14-15 másodperc (+ pár csepp)

xi-mocha-nescafe-dolce-gusto-box_2.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Mocha
(8 db kávés, 8 db tejes kapszula)
Kávés-csokis kapszula: ajánlott mennyisége 110 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~14 másodperc (+ pár csepp)
Tejes kapszula: ajánlott mennyisége 110 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~14 másodperc (+ pár csepp)

xi-caramel-latte-macchiato-nescafe-dolce-gusto-box_2.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Caramell Latte Macchiato
(8 db kávés, 8 db tejes kapszula)
Tejes kapszula: ajánlott mennyisége 170 ml (5 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~22-23 másodperc (+ pár csepp)
Kávés kapszula: ajánlott mennyisége 50 ml (2 vonás)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~7-8 másodperc (+ pár csepp)

xi-latte-macchiato-vanilla-nescafe-dolce-gusto-box.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Vaníliás Latte Macchiato
(8 db kávés, 8 db tejes kapszula)
Tejes kapszula: ajánlott mennyisége 170 ml (5 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~22 másodperc (+ pár csepp)
Kávés kapszula: ajánlott mennyisége 50 ml (2 vonás)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~7-8 másodperc (+ pár csepp)

xi-cortadomagnum.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Cortado
(16 db kávé kapszula)
Ajánlott mennyisége 80 ml (3 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~11-12 másodperc (+ pár csepp)

xi-espresso-intenso-nescafe-dolce-gusto-box.jpgNESCAFÉ Dolce Gusto Expresso Intenso
(16 db kávé kapszula)
Ajánlott mennyisége 50 ml (2 csík)
Ajánlott főzési idő az első csepptől: ~7-8 másodperc (+ pár csepp)
Intenzitás: 7/12
Szólj hozzá

kávé tippek tapasztalat forrócsoki másodperc kávéfőző caramell főzni barista lungo kávékapszula cortado Cappuccino Latte Macchiato Dolce Gusto Nescafe Krups Oblo mennyi ideig Intenso Chocochino mocca